LUIS

BIOGRÁFIA

Argentinában születtem Diamante városában. Már gyermekkoromban rajongtam a zene iránt, ezért kezdtem el hegedülni

tanulni már 5 éves koromban. Miután sikeresen elvégeztem tanulmányaimat a Savioli zeneakadémián, és hegedűtanári

diplomát szereztem két kolléga barátommal elhatároztam, hogy mint ifjú zenész szerencsétpróbálok Európában. Spanyolor

szágba, pontosabban Valenciába utaztunk ahol a zenekarunk (Sagitario) negyedik tagja tartózkodott már egy ideje.

Eme gyönyörű városban és környékén külömböző rendezvényeken, Pubokban, Music Hallokban léptün fel ezzel a formá

cióval nagy sikerrel. Az imént említett periódus rendkívül gyümölcsöző volt a zenei karieremben, és ezalatt az időszak

alatt ismerkedtem meg egy audio-visualis műsort előadó csapattal. Ők egy argentin Gaucho Show-val léptek a színpadra

amely önmagába foglalta a ritmust és a zene világát. Hatalmas sikert aratott ez a műsorszám a színpadon és rám is olyan

nagy hatást gyakorolt, hogy elhatároztam elsajátítom. A rengeteg gyakorlás nem volt hiába, megtanultam és be is utaztam

vele a nagyvilágot. Külömböző partenerekkel dolgoztam együtt egészen addig amíg az egyik turném során Budapesten

A Fővárosi Nagycirkuszban vendékszerepeltünk, és megismerkedtem életem szerelmével Garai Glóriával az elismert

Jazz-zongorista előadóművész lányával. Együtt megylapítottuk a DUO GARACAST amely magába foglalt egy vocális latin

zenekart illetve az argentin folclor showt. Ebben a felállásban turnéztunk, vendégszerepeltünk Magyarországon és

külföldön egyaránt.

2002 októberében napvilágot látott első gyermekünk Castagno Claudia "CSICSI", akinek muzikalitása abban is megmu

tatkozott, hogy 5 éves korában az elismert EMI lemezkiadó cég megjelentette első CD lemezét Pimpinkin címmel amit

ugyanebben az évben Fonogram díjra is jelöltek. (www.pimpinkin.hu)

NEW!!! Claudia 2017-ben meghívást kapott a Sanremo Junior nemzetközi énekversenyre ahol 3. helyezést nyert.

www.jazzma.hu/hirek/2017/05/09/exkluziv-interju-castagno-claudia-raquel-lel

  www.youtube.com/watch?v=jYMOEkqxzfo&feature=youtu.be (Video Castagno Claudia Raquel - Sanremo Junior Fesztivál )

2012 december 29-én megszületett Castagno Liliana Anahi nevű kislányunk.

Momentán főleg a LATIN zenével szórakoztatjuk a kedves közönséget. Több zenekarnak vagyok a frontembere : Aguara,

Los Tres Tigres, Los Garacas Family, Luis Eduardo Castagno Trio www.horvathmisi.hu

Szívesen hívnak minket céges rendezvényekre, szüreti bálokra,  fesztiválokra, esküvőkre, de vállalunk fellépéseket

Pubokban is.

Dalainkkal megpróbáljuk elvarázsolni a publikumot a LATIN - americai melódiák ritmusokban gazdag világába.